Szülinapi buli

Vasárnap megtartottuk családi körben apa születésnapját. Anya egy csokis-mandulás tortát sütött apának,meg készített fini ribizlis-joghurtos szeletet. Mama hozott habcsókkarikát, keresztanyu pedig sóspogit. Minden együtt volt és minden fini volt. Mi gyerekek nagyon jól eljátszottunk együtt, bár én főleg egyedül, de nem zavart,hogy a nagyobbak nem nagyon vettek be a játékukba.. sőt.. egy jó kis búvóhelyet is találtam magamnak... :P

Simák papa is befutott este, de én csak messziről mustráltam. Mama viszont kivételes helyzetben volt. Ő jött fel mikor felébredtem,mert addigra már megérkeztek, és én nyújtottam a kezem és mondtam hogy mama és mentem hozzá.. Ilyen sem mindig van.. Puszikat nem nagyon osztogattam, mikor elmentek a vendégek akkor sem járt nekik. De esténként mostmár általában mindnekinek jár a puszi mielőtt aludni megyünk . Sőt 2 hete már Kristófra is kitalátam egy megfelelő nevet amivel hívni tudom,ha akarok tőle valamit.. Úgy hívom: TI (anya szerint a Tistóf-ból jöhet.. mert mostanában sok dolgot nevezek az első szótagján). A papucs: PA, a bácsi: BÁ, ma pedig már azt is mondtam hogy NÉNI.. Egyre több szót használok, egyre okosabban el tudok beszélgetni és megértetem magam. Ennek ellenére egyre borzasztóbb délelőttöket okozok anyának.. Tegnap már az oviból hazafele is előadtam a műsoromat a lépcsőházban felfele. Kristóf csak lesett. Biztos gondolta, hogy az ő hisztijei kismiskák ehhez képest.. Anya meg teljesen ki van akadva rajtam.. mostmár napi 2x hallgathat végig, vagy cipelhet fel, de akkor is ordítok.. A válla fáj és szomorú.. nem tudja mivel lehetne erről leszoktatni. Hónapok óta járok a lábamon fel az emeletre, és ha az esti elalvásra gondol, ami szintén hónapokig ment, aztán egyszer csak nem.. akkor kiveri a víz,mert ott is eltelt majd 2 hónap mire a kiabálást és a sírást befejeztem. Mostmár csak 1x szólok le, hogy "anya", aztán már alszom is szépen.. Csak meg kell bizonyosodnom róla,hogy anya itt van. Mert ilyenkor mindig azt válaszolja hogy itt vagyok... De tegnap délután már olyan mértékű volt ez az üvöltés, hogy a lakásba érve is csak cifráztam és nem akartam abbahagyni. Anya felvitt az emeletre, betett az ágyba és becsukta az ajtót.. otthagyott... Aztán pár perc múlva visszajött és közölte, hogy ha le akarok jönni akkor legyek kedves az ordítás abbahagyni. Nyújtottam a kezem, odabójtam anyához és hajtogattam hogy "anya" elolvadó hangon... :o Na erre mi az orvosság???