Köldöksérvem története

Azért csak-csak visszakandikál anya a blogocskáinkba, még ha lezártnak nyilvánította is őket. Lehet egyszerűbb lenne egy közös új blogot nyitni, de olyan nehéz itt hagyni ezt a régit. :D

Szóval a január hónap elég mozgalmas volt a számomra. Nem csak hogy 3 éves lettem és anya készített egy szuper Bogyó és Babócás tortát a számomra: kaptam déditől egy gitárt új gyurmákat, anyáéktól az áhított alvós-hajas babát, mesekönyvet, ovis zsákot, kirakót... hanem eljött a műtétem időpontja is.

De egy kész kis hercegnőként viseltem az egészet. December óta ha szóbahoztam anya mindig mondta,hogy majd megyünk a doktorbácsihoz, aki bevisz az űrhajós szobába, ahol mese fog szólni és alszom egy nagyot, ez alatt pedig a doktor bácsi meggyógyítja a pocakom. Így mesélte ő is, amikor a vizsgálaton voltunk és anyával megbeszélték a műtét időpontját. Így anya is ennél a sztorinál maradt. Pénteken reggel pedig újra szóba hozta,hogy másnap apával és anyával felmegyek a kórházba ahol a doktorbácsi meggyógyítja a pocimat. Anyáék ott lesznek végig, visszük az alvós macimat meg a cumimat is. A legnagyobb bajom az volt hogy Kristóf nem jön. Ezért fakadtam sírva kicsit, hogy jöjjön ő is. Aztán anya magyarázta, hogy hát Kristófot nem engedik be oda. Így jön mama és ő lesz addig Kristóffal. A másik nehezen elfogadható dolog az volt hogy nem kaphattam reggel sem inni, sem enni. De aztán a kórházba érve megkaptuk az ágyam, kaptam pizsit, majd anya előszedte a játékokat, hogy teljen az idő. Olvastunk, póniztunk, babáztunk, beszélgettünk. Aztán megkaptam a bódítót amitől úgy festettem mint egy részeg ember. Anya sírva is fakadt rajta,mert egyfolytában fel akartam állni és menni, de még a fejem is alig bírtam el. Anya azt mondta, nagyon rossz volt ilyennek látni. Majd apa karjaiban vitt le egészen a műtő ajtajáig, csak ott kellett ráfektetnie a kocsira, ahol már tényleg kómás voltam. A bácsi beszélt hozzám kedvesen, betakagatott, én meg mosolyogva integettem anyáéknak. 30 perc után toltak ki a műtőből, csendes voltam. Fent kicsit siránkozni kezdtem, de anya elővette a cumit és ettől megnyugodtam. Aludtam is egy óra hosszát, aztán pedig nagyon sokáig türelmesen nézelődtem, feküdtem, anyáékkal beszélgettem. Annak ellenére,hogy a másik 2 kisfiú akivel egy szobában voltam ordítva jött fel a műtőből és utána majd 1 órán át üvöltött és hisztizett mind a kettő. Fél 10 után hoztak fel engem, és 2-kor már próbáltam sétálgatni a szobában, sőt, anya alig tudott leállítani ,hogy ne kezdjek ugrándozásba. A pocakom lassan barátkozott meg a dolgokkal, a folyadék is visszaköszönt pár alkalommal és így 4 óra volt már mire majdnem utolsónak mi is elhagyhattuk a kórházat. Itthon még másnak lassan, komótosan csináltam a dolgokat, vigyáztam magamra, de azóta anyának kell néha kicsit keményen észhez tértíteni. A csütörtöki kontrollon is azt mondta a doktor bácsi,hogy még 1 hétig kímélni kell magamat és vigyázni a pocakomra. De már leszedtük a kötést is, a varrat szépen gyógyul és minden rendben van.