Anyának is volt dilemmája az elmúlt időben,mert kapott egy állásajánlatot. De ez azt jelentette volna, hogy augusztus 20-a után ő már dolgozik, az én helyzetem pedig nem lett volna megoldott. Osztottunk, szoroztunk, de több nehézséggel járt volna a dolog mint amennyi hasznot hajtott volna, úgyhogy anya végül nemet mondott. Januártól gőzerővel beleveti majd magát az álláskeresésebe, aztán ha nem jön össze akkor marad a jövő augusztus, addig meg majd megoldjuk valahogy. De szeretné anya megadni nekem is hogy 3 évig itthon van velem és nyugodtan, idegességtől mentessen beszoktat az oviba. Utána úgy is minden gyökeresen megváltozik majd.
A Váci Világi Vigalom rendezvényét az utolsó júliusi hétvégén elég jól elmosta az eső. MÉg szerencse,hogy mi lementünk pénteken délután. Dodzsemeztem apával kettesben amit nagyon élveztem, aztán pedig a kis körhintára szerettem volna felülni. És nem egy pacira, vagy valami csajos dologra, hanem egy kisautóba ültem, ami dudált és hangokat adott ki ha megnyomtam a gombokat. Nagyon tetszett! :) Másra is szerettem volna és egy kis sírás is volt,mivel anyáék szerint ez éppen elég volt.
Vasárnap pedig az egész napos eső elől a közlekedési múzeumba menekültünk. Itt már Kristóf járt én viszont nem. De nagyon tetszett a nagy vonat...

a terepasztal és a vagon, amibe be lehetett szállni és utazni benne..


A villamosokat is megnéztük, és felcsimpaszkodtunk rájuk egy fotó erejéig.

Az egyik teremben motor, egy másikban pedig autó kiállítás is volt. A régitől napjainkig minden féle autócsoda.
Az egyik kiállítóban megcsodáltuk anyával a szánkót, a vesszőből font szekeret és a quadciklit, ami nekem nagyon tetszett. Mondtam anyának hogy ő ül az anyós ülésre, én meg a kormányhoz és lemegyünk ide az útra és megyünk az autóval. A nénik mögöttünk jót is mosolyogtak rajtunk. :D
Elég sok mindent megfigyeltem és értettem annak ellenére hogy 2,5 éves vagyok összesen.

Mielőtt elindultunk volna hazafele,megrendeltük a pizzát a kedvenc helyünkön, aztán pedig már csak be kellett ülni és jött is a vacsoránk. És hát olyan hosszú volt a délután, hogy a vacsival is kényelmesen végeztünk és még csak fél 7 volt, az eső is elállt, így lementünk a Vigalom helyszínére a dunapartra, és meghallgattuk az Ismerős arcok c. zenekart. Liliék is ott voltak, jót táncoltuk keresztapu és keresztanyu esernyőjével még a többiek a színpadot lesték.
Jó kis programok. Egyszer már nekünk is el kellene menni a Váci vigalomba, talán majd jövőre :)Anna, Máté és Móni
VálaszTörlés